Senki nem tervezi, hogy egyszer tűzesetben találja magát, ez néhányunkkal mégis előfordul. Ilyenkor sok múlik a lélekjelenléten és az előzőleg megszerzett ismereteken. A munkahelyi tűzvédelmi oktatáson kapott információt, nem próbálják ki a gyakoroltba, de az alábbi néhány gyakorlati tanács remélhetőleg megmarad és szükséghelyzetben felelevenedik.

Amennyiben a tűzjelző rendszer figyelmeztet a tűzre, de azt még nem észleljük, ne is keressük. Hagyjuk el mielőbb az épületet és ebben segítsük a többieket. Ha esetleg hamarabb észleljük a tüzet, mint a tűzjelző rendszer, legelőször próbáljunk mindenkit értesíteni. A kiabáláson kívül a kézi jelzésadó használata is hasznos. Mindenki a lehető leghamarabb hagyja el az épületet, ilyenkor soha ne az értékeinket próbáljuk menteni, mert az életünkről van szó.

Sokszor azonban a keletkező füst hatására már nehéz tisztán látni, a keletkező égéstermékek is folyamatosan mérgeznek. A füstmérgezés okozza a legtöbb halálos kimenetelű balesetet.

Mit tehetünk ellene?

  • A füst felfelé terjed és a falak mentén megreked, ezért minél alacsonyabban vegyünk levegőt, vészhelyzetben meneküljünk négykézláb!
  • Ha van rá mód, vizes ruhát,takarót tegyünk főleg a fejünkre csuklyaként, a füst ellen pedig a szánk elé helyezzünk vizes rongyot!
  • Ha forró a csukott ajtó, akkor ne nyissuk ki, mert mögötte nagy a lángoló tűz. Mindenképpen ellenőrizzük menekülés közben, hogy ne a tűzfészek felé tartsunk!
  • Csukjunk be minden ajtót, ami mögött tűz van, hogy lassítsuk a tűz terjedését!

Ha ajtó- vagy ablaküveget kell törni, a kezünkre tekert törölközővel vagy ruhadarabbal tegyük ezt. Ha emeletről kell menekülni, párnát, paplant próbáljunk előtte kidobálni oda, ahová esni készülünk. Soha ne ugorjunk ki az ablakon vagy az erkélyről, inkább kézzel eresszük le magunkat, és onnan essünk tovább.

Ha eddig eljutottunk, már biztosak lehetünk abban, hogy közel a segítség. Amennyiben tűzjelző rendszerünk be van kötve távfelügyeletre, a tűzoltók már minden bizonnyal úton vannak.

 

A cikkek tartalma és a tudományos meghatározásai az OKTEL Kft. engedélyével lettek megjelentetve.

Joomla templates by Joomlashine