A kültéri mozgásérzékelők a beltéri társaikkal egyforma elven működnek, tehát a látóterükben fellépő hőmérsékletváltozás hatásai miatt érzékelik a mozgást, a melegvérű élőlények hőkisugárzása és a környezeti hőmérséklet közti különbséget vizsgálva. Megtalálhatók köztük, a csak passzív infravörös érzékelőket tartalmazó, és a mikrohullámú érzékelőkkel kombinált kivitelű eszközök is.

Ezek a kültéri infra érzékelők térvédelemre szolgálnak, az általuk belátott teret védik elsősorban, ezért biztonságos felhasználásuk általában épületek közötti, épületfalakkal legalább részben védett helyeken ajánlott. Épületek között megfelelően kiválasztott helyeken, teraszokon, falakkal vagy kerítéssel körbevett udvarokon alkalmazható, csapdaszerű védelem kialakítására is. Problémát jelenthet, a védett térbe kerülő melegvérű állatok, a növényzet szél miatti mozgása, esetleges széllökések és az erős napsugárzás is lehetnek, jelzést okozó források. Nyílt területen csak különleges esetekben alkalmazzák. Kerületi védelemre történő alkalmazásuk sem célszerű, elsősorban gazdaságossági okokból, és hatótávolságuk erősen korlátozott, általában maximum 20-25 méter.

A kültéri mozgásérzékelő fajták ár-érték aránya

Egyszerű kültéri érzékelő Középkategóriás érzékelő  Legkorszerűbb érzékelő

 

A legegyszerűbb kültéri infrák, valamely beltéri érzékelő, kültéri ultraibolya sugárzás és vízcsepp álló változatai. Ennek megfelelően nem rendelkeznek a környezeti változások felismerésére szolgáló funkciókkal, és viszonylag sok téves riasztást okozhatnak. Felhasználásuk inkább zárt épületekben (csarnok, raktár) ajánlott, ahol a hőmérséklet, por vagy páratartalom hasonló a kültéri viszonyokhoz, viszont nincsenek széllökések.

A középkategóriás kültéri mozgásérzékelők passzív infrás (esetleg kombinált) érzékelői, valódi kültéri felhasználásra is alkalmasak. A környezetből eredő változások felismerését és kiszűrését a beépített mikroprocesszor vezérelt elektronika és jelfeldolgozó algoritmusok végzik. Az előző csoportba tartozó infrákhoz képest ugyanabban a környezetben jelentősen kevesebb téves riasztást okoznak. Jól használhatók részben zárt épületeknél.

A jelenlegi legkorszerűbb kültéri mozgásérzékelő, a benne lévő két mikrohullámú érzékelőjétől és két passzív infra érzékelőjétől érkező jeleket egymással összeveti, és a gyárilag betáplált mozgásminták valamint jellegzetességek alapján jó hatékonysággal szűri ki a környezeti hatásokat és ismeri fel a valós emberi mozgást. Jól alkalmazható telephelyek körülkerített vagy kerítéssel védett udvarainak, épületek közötti, épületek körüli terek vagy nyitott csarnokok védelmére is.

 

A cikkek tartalma és a tudományos meghatározásai az OKTEL Kft. engedélyével lettek megjelentetve.

Joomla templates by Joomlashine