Felszerelési helyek, módok

Az infra sorompó tervezési és kivitelezési problémái

Hogyan számoljunk?

 

A kültéri védelem egyik eleme az infravörös sorompó, vagy röviden infra sorompó, amely külső területi védelmet biztosít. (Ez az infra sorompó nem ugyanaz, mint a kaputechnikai infra sorompó. Habár működési elvét tekintve azonos, a kültéri infra sorompó megbízhatóságát illetően az elvárások sokkal magasabbak.) Az infra sorompó jellemzően két egységből, egy adó és egy vevő részből áll. Az adó bocsátja ki az infravörös sugarakat, amely emberi szemmel nem látható, és a vele szemben elhelyezett vevő pedig veszi a jeleket. Az infravörös sugarakat a gyártók precízen kialakított lencsék és tükrök segítségével terelik egy viszonylag szűk nyalábba. Amikor a két eszköz közötti infra sugár megszakad, akkor jelzést ad a központnak, mint egy mozgásérzékelő.

Ezek az infra sorompók kettő, négy vagy nagyobb változataik hat, nyolc érzékelővel is rendelkeznek. A nagyobbakat szokták infravörös kerítés érzékelőnek is mondani, a méretük miatt.

Az elgondolásokkal ellentétben az adó nem csak egy vékony sugarat bocsát ki, hanem típustól függően általában 2, 4, 6, 8, különféle szögbe és mértékben szóródó sugarakat. Az infra sorompó adóját elhagyó néhány centiméteres sugárnyaláb néhány tíz, vagy száz méter után már méteres, vagy több méteres átmérőjűvé is szélesedhet. Az eszközök programozásától függően nem feltétlenül kell minden sugarat megszakítani a riasztási jelzéshez.

Az adó impulzus modulált infravörös sugarat bocsát ki, ez egyrészt megvédi az infra sorompó vevőjét attól, hogy az erős napsugárzást tévesen érzékelje, másrészt a megszakított sugárzás miatt kisebb energia felvételre van szükség. A kültéri alkalmazás esetén a hideg és a párásodás miatt az eszközökben fűtést kell alkalmazni.

A vevő az adóhoz hasonlóan precíz kialakítású optikai rendszerrel rendelkezik, hogy az adóból érkező szórt sugárzásból minél nagyobb mennyiséget legyen képes érzékelni. Ezért is fontos a telepítéskor, hogy a vevő és az adó pontosan egymással szembe nézzen. A vevő folyamatosan vizsgálja a beérkező jelek minőségét, és a beépített elektronika azokat értékeli.


A képeken az infra sugarak lehetséges útja látható.

Amikor a beérkező jelek, hirtelen és túlságosan nagymértékben leromlanak, vagy ha megszakadnak az infra sugarak, akkor azt az elektronika behatolásnak értelmezi és riasztást indít. A jelerősség folyamatos csökkenése ködre vagy sűrű havazásra utalhat, az intelligensebb eszközök képesek ezt jelezni.

A hollywoodi szuperprodukciókból ismert egyszerű trükk, miszerint tükröt vagy saját adót helyezünk a sugár útjába, egy jó filmes fogás, de a valóságban nem ilyen egyszerű a helyzet. Az érzékelők több lehetőség közül a kiválasztott csatornán dolgoznak és adott frekvenciájú és modulációjú jelet használnak, így ha bármilyen eszközt az infra sugarak útjába helyezünk, az azonnal riasztást vált ki.

Felszerelési helyek, módok

Az infra sorompó elsősorban kültéri védelem érdekében kerül alkalmazásra, mert egy láthatatlan kerítés szerepét tölti be. Hatótávolsága 50, 100, 200 méter. Nagy hatótávolságuk miatt, nagyobb villamos teljesítményfelvételt és precízebb optikai rendszert igényelnek. Alkalmazható bel térben is (csarnokok, raktárak), ahol a sok egy vonalban lévő nyílászárót nem lehetne más eszközzel gazdaságosan védeni.

A telepítések során többnyire kompakt infra sorompó alkalmazására kerül sor, ahol kettő, vagy négy adó és vevőegység van egy oszlopban elhelyezve. Az infra sorompó egy olyan műanyag burával van ellátva, amely csak az infravörös sugárzást engedi át. Anyagösszetétele miatt pedig hosszú időn keresztül bírja a szélsőséges időjárási körülményeket. Működési hőmérséklettartománya -35 és +60 Celsius fok között is lehet és vízállósága is magas (IP54 és IP65 között).

Az infra sorompó megbízhatóságát, a téves riasztások mennyiségét, jelentősen befolyásolhatja a szereléstechnika. Az infra sorompó többnyire tartóoszlopokra kerül, de például betonkerítések tetejére is lehet szerelni. A szerelési magasság, a tartókonzolok stabilitása, a falfelületektől mért távolság, nagy szerepet játszik az infra sorompó megbízható működésben. A legfontosabb, hogy az adó és a vevőegység pontosan egymással szemben álljon.

Az infra sorompó optikájának kialakítása lehetővé teszi, hogy a durva beállítást a felszerelést végző szakember, műszer nélkül is képes legyen elvégezni, műszerre csak a finombeállításnál van szükség. A tartóoszlopok a védelem gyenge pontjait jelenthetik, mert itt általában látható, hogy milyen magasságban van felszerelve a sorompó. A felkészült behatolók elleni megfelelő védelem kialakítása sokszor csak úgy lehetséges, hogy minden infra sorompót külön oszlopra kell rögzíteni és az oszlopokat átfedéssel telepíteni. Ez dupla mennyiségű tartóoszlopot jelent, és növeli a védelem kialakításának a költségeit.

Az infra sorompó tervezési és kivitelezési problémái

Az infra sorompó, hátránya optikai működéséből ered, mert a látási viszonyok változása jelentősen megnövelheti a téves riasztások számát. Az átláthatóság leromlása, köd, sűrű eső vagy havazás az érzékelőt használhatatlanná tehetik, ha nincs a terület, kerítéssel védve, a kóbor állatok mozgása is felesleges riasztásokat indíthat. Az infra sorompó hatékonysága fokozható a sugarak számának növelésével. Négysugaras infra sorompó alkalmazásával már elég megbízható védelem alakítható ki. A sugaraknak nem muszáj párhuzamosnak lenniük, keresztezhetik is egymást és ekkor egy hálószerű védelem jön létre.

Az infra sorompós védelem tervezése során figyelembe kell venni, hogy milyen valószínűséggel alakulhat ki erős köd a védendő területen. Folyók, tavak partja közelében, vizenyős területeken, völgyekben nem javasolt az ilyen jellegű védelem kiépítése. Figyelembe kell venni azt is, hogy van-e a közelben nagyfeszültségű vezeték, vagy transzformátor, mert ezek esetleges zavaró hatása téves riasztások forrása lehet. A kültéri védelem fokozottan ki van téve a villámcsapások közvetlen, vagy másodlagos hatásainak, ezért gondoskodni kell a villámvédelmi eszközök beépítéséről is.

Mindig megfelelő és kiemelt kellő figyelmet kell fordítani a telepítés helyszínének terepviszonyaira. A talajegyenetlenségekre, gödrökre, bokrokra, virágágyásokra, a védendő terület esetleges lejtésére. A cél sok esetben az, hogy se a többsugaras infra sorompó alsó sugara alatt, se a felső sugara fölött ne lehessen átjutni riasztás keletkezése nélkül.

Hogyan számoljunk?

Úgy gondoljuk, hogy egy 200×200 méteres alapterületet négy 200 méteres hatótávolságú infra sorompóval lehetne megvédeni. A többsugaras infra sorompót célszerű olyan magasságban helyezni, hogy az alsó sugara alatta egy kúszó ember ne tudjon észrevétlenül átjutni. Amennyiben a talaj nem sík és a talajegyenetlenségek mértéke akár csak 20-30 centiméter, már lehetőséget adunk arra, hogy egy behatoló, egy mélyedést kihasználásával átjusson a védett területre. Ezért előfordul, hogy a 200 méteres távolság védelmét csak több, kisebb távolságokban elhelyezett infra sorompó alkalmazásával lehet megoldani. Amennyiben a terület teljesen sík, például betonozott, akkor elegendő a 200 méteres hatótávolságú infra sorompó is. Gondolni kell arra is, hogy minél nagyobb hatótávolságú sorompókat alkalmazunk, annál érzékenyebbre kell a riasztási szintet állítani. A távolság növelésével együtt csökken a rossz időjárás által okozott, látótávolsági határ is. A kétszáz méter hosszú ködfolton történő átláthatóság biztosítása érzékenyebb beállítást igényel, mint egy 50 méter hosszú ködfoltnál. A magasabb érzékenység pedig értelemszerűn növeli az indokolatlan riasztások számát. Ez a tényező is növelheti a védendő területen elhelyezendő infra sorompók számát.

Az infra sorompó megbízható működéséhez, jól átlátható tér és rendszeres karbantartás szükséges.

Az esetleges aljnövényzet hatása sem elhanyagolható az infra sorompó működésére nézve. Ha a két sorompó között sűrűn találhatók virágok, cserjék, bokrok, fák, akkor figyelembe kell venni azt is, hogy erős szél esetén a fákról lehulló vagy a talajról felkapott levelek téves riasztásokat válthatnak ki, vagy a szélben kilengő virágok, bokrok. Hasonló problémát okozhat az erősen poros talaj, különösen száraz, nyári időszakban. Esős időben a sárrá alakuló por tud felverődni a sorompó burájára. Az infra sorompó alkalmazásának egyik fő szempontja, hogy az eszköz rendszeres karbantartását, a sorompók közötti tér átláthatóságát folyamatosan biztosítani kell. Ősszel a benyúló növényzetet, a lehulló faleveleket, télen a hó hordalékot el kell távolítani, nyáron pedig folyamatosan nyírni kell a füvet. A fák, bokrok ágait oly mértékben kell távol tartani az infra sugarak érzékelési vonalától, hogy a legnagyobb szélben se érjenek be a védett térbe. Szélsőséges időjárási helyzetet követően ellenőrizni kell a védőburák tisztaságát, az érzékelők rögzítését, helyzetét, működőképességét.


Négy és nyolcsugaras infra sorompó felszerelve

A rendszert érintő számos negatív tényező ellenére, mégis a kültéri védelem leggyakrabban alkalmazott védelmi eszköze az infra sorompó. Nagyobb területek védelménél is, érdemesebb kisebb hatótávolságú érzékelőket, sűrűbben, kisebb távolságokra elhelyezni egymástól. Így sok negatív és időjárási tényezőt ki lehet védeni, ezáltal csökken a téves riasztások száma is.

 

A cikkek tartalma és a tudományos meghatározásai az OKTEL Kft. engedélyével lettek megjelentetve.

Joomla templates by Joomlashine