Az automata toló kapu alkalmazása ipari és magáncélra egyaránt elterjedt, mert a vonalú mozgásából adódóan a kapu nem igényel nagy működési teret. Viszont számolni kell ugyanakkor azzal, hogy a kerítés mellett biztosítani kell szabad területet az akadálymentes mozgáshoz. A toló kapuknak két fő típusával találkozunk, az egyik a gördülő kapu, a másik az úszókapu vagy lebegő kapu.

A gördülő kapu szerkezetileg kisebb igénybevételnek van kitéve, mert a kapunyílásban a sínt egy betonozott mélyedésben helyezik el, vagy egy vezetősín van a betonozott talajra rögzítve és ezen a sínen futó görgők támasztják alá a kaput. A sín hossza a kapu szélességének kétszerese, hogy teljesen nyitott állapotában is a kerítés mögött elférjen.

A talajra rögzített megoldású sín csak 1-2 centiméterre állhat ki a talajból, mert az autóknak viszonylag akadálymentesen kell áthaladniuk felette. A talajba süllyesztett vezetősín egyáltalán nem akadályozza vagy lassítja az autók forgalmát, viszont könnyen elszennyeződhet, emiatt akadozhat a kapumozgást, valamint télen gondot okozhat a lefagyás. Ezt a sínbe épített fűtéssel ki lehet védeni, viszont ez némileg növeli a kivitelezés költségeit. A támasztó görgőket a kapu keretéhez rögzítik. A görgők hornya a vezetősín profiljához illeszkedik. Leginkább porvédett gördülőcsapágyakat alkalmaznak.

A lebegő toló kapu (úszókapu) jellegzetessége, hogy itt a kapunyíláson belül nincs sínszerkezet és alátámasztás. Nevét onnan kapta, hogy a kapunyílást a levegőben “úszva”, a talaj felett lebegve zárja le. A lebegőkapu fémszerkezete 20-30%-kal több helyet igényel. A lebegőkapu egyenetlen vagy lejtős talajon is alkalmazható.

A lebegő kapuk a lezárandó távolságnál mintegy 20-30%-kal hosszabbak, és a megvezetése a kapuoszlop és kerítés mögött, a kapunyíláson kívül történik. A kapu a beton sáv alapra rögzített támasztó görgőbakon fut, a tetején vezetőgörgők biztosítják, hogy ne billenjen ki a függőleges síkból. Nagyméretű, és nagy súlyú lebegő kapuszárnynál, a zárt helyzetű végállásában felfutó görgőt célszerű alkalmazni. Annak érdekében, hogy csökkentsük a támasztó görgők igénybevételét. Az úszókapu nagy előnye, hogy nincsen állandó tisztítást igénylő vezetősín, nem kell tartani a lefagyástól és nem jelent problémát, ha a kapu pillérei között a talaj nem egyenes. Hátránya viszont, hogy a kapunyílásnál nagyobb kapuszárny szükséges és a strapabíró görgősorok miatt drágább a kiépítése.

 

A cikkek tartalma és a tudományos meghatározásai az OKTEL Kft. engedélyével lettek megjelentetve.

Joomla templates by Joomlashine